Tedi és a gyermekvédelem esete
A minap a Tediben jártunk, ahol egy születésnapra kerestünk dekorációt. Ahogy a gyertyákat nézegettem, feltűnt egy felirat:
Fuck, you're old (szabad fordításban: B@zd meg, de öreg vagy!).
A Nemzeti Alaptanterv szerint az első idegen nyelv tanulása legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamától kötelező minden diák számára. Ennek alapján feltételezhető, hogy ezt az angol feliratot már sok 10–11 éves gyermek is képes megérteni.
A történet azonban itt nem ért véget. Egy másik soron, a partipoharakat nézegetve egy Wednesday tematikájú készletre lettem figyelmes. A Wednesday a Netflix egyik népszerű, misztikus horror elemeket is tartalmazó sorozata, amelyben többek között különféle szörnyek, gyilkosságok és véres jelenetek is szerepelnek. Magyarországon a sorozat ennek ellenére 13 éven felüliek számára ajánlott korhatár-besorolást kapott.
Vajon az ilyen termékek megjelenése mennyiben egyeztethető össze a gyermekek védelmével, illetve az üzletláncoknak nem lenne-e érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk arra, hogy milyen üzeneteket és popkulturális tartalmakat jelenítenek meg a gyermekek számára is könnyen elérhető termékeken?